Víz alatti világítás

Víz alatti világítás

Medencék és tavak

Minél nagyobb vízfelületet szeretnénk megvilágítani, annál nagyobb teljesítményű világítótestekre lesz szükségünk. A medencék és kerti tavak jelentik a kerti vizes helyszínek legnagyobb méretű képviselőit, így esetükben a legnagyobb lámpák közül kell válogatnunk. Az úszómedencék klasszikus, esti fürdőzéshez is alkalmas megvilágítását két technika együttes vagy különálló alkalmazásával érhetjük el. Általánosan elmondható, hogy akármilyen megoldást választunk, a kellemes hatás eléréséhez inkább kevesebb, mint több fényforrás elhelyezése az ajánlott.

Az első lehetőség a jól ismert víz alatti reflektorok beépítése, amelyek legtöbbször a medence oldalfalában, annak is a hosszanti oldalán kapnak helyet. Ezek a nagy méretű, akár 20-30 cm-es lámpáktól a kisebb, 5-10 cm-esekig sok méretben érhetőek el. A teljesítményük és a megvilágított terület a méretükkel arányos. A lámpák klasszikusan halogén izzókkal működnek, de már kaphatóak LED égővel felszereltek is. A különbség a  kettő között a fényerősség és az élettartam, az első a halogén izzó javára, a második pedig a LED javára. Tehát ha messze van a medence, vagy rendszeresen használjuk éjszaka is, akkor érdemesebb a fényesebb megoldás mellett dönteni, ha viszont csak egy kellemes hangulatfényt szeretnénk beépíteni, akkor a LED mellett érdemes letennünk a voksunkat. A reflektorok mellett a másik lehetőség az üvegszáloptikán alapuló világítási lehetőség, amellyel a pontszerű világítás is elérhető. A medencén kívül található fényforrásból a fényt optikai kábelek vezetik tovább, így lehetőség nyílik például csak a medence peremének a megvilágítására.  

A kerti tavak esetében szinte kizárólag a kis teljesítményű, tompa világítást adó fényforrások ajánlottak, amelyek még nem zavarják a vízben élő halakat és nem befolyásolják a vízi növényeket. Itt valószínűleg a víz alatti világítás külső világítással is párosul, hiszen a tóparti köveket, növényeket megvilágítva máris egy igen kellemes hatás érhető el. Míg a medencékben a beépített fényforrásokat alkalmazhatunk, addig a tavakban nincs szükség beépítésre, hiszen az állítható irányszögű, különálló lámpákat elég elhelyezni valahol a tófenéken, majd például egy kerti hidacska vagy vízesés felé irányítani a mélyben. Mivel a tavi világítás nagyrészt hangulatfokozó céllal készül, ezért rendszerint kis méretű és teljesítményű izzók használandóak hozzá.  

Patakok, vízesések, szökőkutak  

A kerti tavakat és medencéket néha kis szökőkutak, vízesések vagy patakok is kiegészítik. Szintén jellemzőek ezek a díszítő elemek egymástól külön állva, minden lehetséges méretben és változatban. Minden esetben a tárgy egyedi formája, mérete, színe és elhelyezkedése adja a támpontot a fények kiválasztásához. Az ilyen kis vizes díszítőelemekhez érdemes lehet akár színes fényeket is használni a klasszikus fehér mellett, hogy változatosabb látványt alakítsunk ki.

Minden esetben több lehetőség közül választhatunk. Egy vízesésnél például megvilágíthatjuk legfelül a csobogó forrását, megvilágíthatjuk alulról a tóba érkező víztömeget, vagy akár kivilágíthatjuk hátulról az alázúduló vízfüggönyt. A patakok esetében kiemelhetőek a partközeli dísztárgyak és növények, kivilágítható az egész meder egyenlő távolságokban elhelyezett fénytestekkel, vagy megvilágíthatóak csak a bukók is, ahol a víz kicsit zubogni kezd. A szökőkutak csobogóit érdemes lehet alulról megvilágítani, több szintes szökőkút esetén minden szintről különböző erősségű fényeket használva. Míg a medencék esetében a fényforrások sokszor kiemelt helyet kapnak, és jól láthatóan vannak elhelyezve, addig a tavak, folyók, patakok és csobogók esetében szebb és természetesebb hatás alakítható ki a rejtett fényforrások használatával. Csak rajtunk múlik, hogy mit találunk dekoratívnak. A lényeg, hogy olyan megoldást válasszunk, amely mindig kellemes érzéssel tölt el minket!



Kerek beépíthető lámpák Kerek beépíthető lámpák Kerek beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Iroda - dolgozószobai lámpák Iroda - dolgozószobai lámpák Iroda - dolgozószobai lámpák

Searchlight

Searchlight állólámpák nagy választékban, Searchlight állólámpák, Searchlight raktárról állólámpák, Searchlight modern állólámpák, Searchlight klasszikus állólámpák, Searchlight állólámpák budaörs, Searchlight állólámpák gyerekeknek, Searchlight olvasó állólámpák, Searchlight dekoráció állólámpák, Searchlight szép állólámpák, Searchlight több izzós állólámpák, Searchlight nagy állólámpák, Searchlight fa állólámpák, Searchlight ernyős állólámpák, Searchlight olcsó állólámpák, Searchlight luxus állólámpák, Searchlight azonnal állólámpák, Searchlight online állólámpák, Searchlight nagy állólámpák, Searchlight fényes állólámpák, Searchlight raktárról állólámpák, Searchlight import állólámpák, Searchlight flexibilis állólámpák, Searchlight kristály állólámpa, Searchlight LED izzós állólámpa, Searchlight spot állólámpák, Searchlight kapcsolós állólámpa, Searchlight divatos állólámpák, Searchlight rusztikus állólámpák, Searchlight mediterrán állólámpák, Searchlight   asztali lámpák nagy választékban, Searchlight asztali lámpák, Searchlight raktárról asztali lámpák, Searchlight modern asztali lámpák, Searchlight klasszikus asztali lámpák, Searchlight asztali lámpák budaörs, Searchlight asztali lámpák gyerekeknek, Searchlight olvasó asztali lámpák, Searchlight dekoráció asztali lámpák, Searchlight szép asztali lámpák, Searchlight több izzós asztali lámpák, Searchlight nagy asztali lámpák, Searchlight fa asztali lámpák, Searchlight ernyős asztali lámpák, Searchlight olcsó asztali lámpák, Searchlight luxus asztali lámpák, Searchlight azonnal asztali lámpák, Searchlight online asztali lámpák, Searchlight nagy asztali lámpák, Searchlight fényes asztali lámpák, Searchlight raktárról asztali lámpák, Searchlight import asztali lámpák, Searchlight flexibilis asztali lámpák, Searchlight éjjeli asztali lámpák, Searchlight íróasztali lámpák, Searchlight banklámpák, Searchlight gyermek íróasztali lámpák, Searchlight hangulatfény asztali lámpák, Searchlight komód asztali lámpák, Searchlight csíptetős asztali lámpák, Searchlight kerek asztali lámpák, Searchlight szögletes asztali lámpák, Searchlight kristály asztali lámpa, Searchlight led izzós asztali lámpák, Searchlight spot asztali lámpák, Searchlight kapcsolós asztali lámpák, Searchlight divatos asztali lámpák, Searchlight üveg asztali lámpák, Searchlight kerámia asztali lámpák, Searchlight rusztikus asztali lámpák, Searchlight mediterrán asztali lámpák, Searchlight   falilámpák nagy választékban, Searchlight falilámpák, Searchlight raktárról falilámpák, Searchlight modern falilámpák, Searchlight klasszikus falilámpák, Searchlight falilámpák budaörs, Searchlight falilámpák gyerekeknek, Searchlight olvasó falilámpák, Searchlight dekoráció falilámpák, Searchlight szép falilámpák, Searchlight több izzós falilámpák, Searchlight nagy falilámpák, Searchlight szuper falilámpák, Searchlight olcsó falilámpák, Searchlight luxus falilámpák, Searchlight azonnal falilámpák, Searchlight online falilámpák, Searchlight nagy falilámpák, Searchlight fényes falilámpák, Searchlight raktárról falilámpák, Searchlight import falilámpák, Searchlight flexibilis falilámpák, Searchlight éjjeli falilámpák, Searchlight gyermek olvasó falilámpák, Searchlight hangulatfény falilámpák, Searchlight csíptetős lámpák, Searchlight kicsi falilámpák, Searchlight kerek falilámpák, Searchlight szögletes falilámpák, Searchlight kristály falilámpa, Searchlight led izzós falilámpák, Searchlight spot falilámpák, Searchlight kapcsolós falilámpák, Searchlight divatos falilámpák, Searchlight üveg falilámpák, Searchlight kerámia falilámpák, Searchlight rusztikus falilámpák, Searchlight mediterrán falilámpák, Searchlight képmegvilágító falilámpák, Searchlight képmegvilágító falilámpák led izzóval, Searchlight   csillár lámpák nagy választékban, Searchlight csillár lámpák, Searchlight raktárról csillár lámpák, Searchlight modern csillár lámpák, Searchlight klasszikus csillár lámpák, Searchlight csillár lámpák budaörs, Searchlight csillár lámpák gyerekeknek, Searchlight dekoráció csillár lámpák, Searchlight szép csillár lámpák, Searchlight több izzós csillár lámpák, Searchlight nagy csillár lámpák, Searchlight fa csillár lámpák, Searchlight ernyős csillár lámpák, Searchlight olcsó csillár lámpák, Searchlight luxus csillár lámpák, Searchlight azonnal csillár lámpák, Searchlight online csillár lámpák, Searchlight fényes csillár lámpák, Searchlight raktárról csillár lámpák, Searchlight import csillár lámpák, Searchlight flexibilis csillár lámpák, Searchlight gyermek csillár lámpák, Searchlight hangulatfény csillár lámpák, Searchlight kicsi csillár lámpák, Searchlight kerek csillár lámpák, Searchlight szögletes csillár lámpák, Searchlight kristály csillár lámpák, Searchlight led izzós csillár lámpák, Searchlight kapcsolós csillár lámpák, Searchlight divatos csillár lámpák, Searchlight üveg csillár lámpák, Searchlight kerámia csillár lámpák, Searchlight rusztikus csillár lámpák, Searchlight mediterrán csillár lámpák, Searchlight kovácsoltvas csillár lámpák, Searchlight   függeszték lámpák nagy választékban, Searchlight függeszték lámpák, Searchlight raktárról függeszték lámpák, Searchlight modern függeszték lámpák, Searchlight klasszikus függeszték lámpák, Searchlight függeszték lámpák budaörs, Searchlight függeszték lámpák gyerekeknek, Searchlight dekoráció függeszték lámpák, Searchlight szép függeszték lámpák, Searchlight több izzós függeszték lámpák, Searchlight nagy függeszték lámpák, Searchlight hosszú függeszték lámpák, Searchlight ernyős függeszték lámpák, Searchlight olcsó függeszték lámpák, Searchlight luxus függeszték lámpák, Searchlight azonnal függeszték lámpák, Searchlight online függeszték lámpák, Searchlight fényes függeszték lámpák, Searchlight raktárról függeszték lámpák, Searchlight import függeszték lámpák, Searchlight flexibilis függeszték lámpák, Searchlight gyermek függeszték lámpák, Searchlight hangulatfény függeszték lámpák, Searchlight kicsi függeszték lámpák, Searchlight kerek függeszték lámpák, Searchlight szögletes függeszték lámpák, Searchlight kristály függeszték lámpák, Searchlight led izzós függeszték lámpák, Searchlight kapcsolós függeszték lámpák, Searchlight divatos függeszték lámpák, Searchlight üveg függeszték lámpák, Searchlight kerámia függeszték lámpák, Searchlight rusztikus függeszték lámpák, Searchlight mediterrán függeszték lámpák, Searchlight     beépíthető lámpák nagy választékban, Searchlight beépíthető lámpák, Searchlight raktárról beépíthető lámpák, Searchlight modern beépíthető lámpák, Searchlight klasszikus beépíthető lámpák, Searchlight beépíthető lámpák budaörs, Searchlight beépíthető lámpák, Searchlight dekoráció beépíthető lámpák, Searchlight szép beépíthető lámpák, Searchlight több izzós beépíthető lámpák, Searchlight nagy beépíthető lámpák, Searchlight olcsó beépíthető lámpák, Searchlight luxus beépíthető lámpák, Searchlight azonnal beépíthető lámpák, Searchlight online beépíthető lámpák, Searchlight nagy beépíthető lámpák, Searchlight fényes beépíthető lámpák, Searchlight raktárról beépíthető beépíthető lámpák, Searchlight import beépíthető lámpák, Searchlight kristály beépíthető lámpák, Searchlight LED izzós beépíthető lámpák, Searchlight spot beépíthető lámpák, Searchlight divatos beépíthető lámpák, Searchlight rusztikus beépíthető lámpák, Searchlight mediterrán beépíthető lámpák, Searchlight kicsi beépíthető lámpák, Searchlight kerek beépíthető lámpák, Searchlight szögletes beépíthető lámpák, Searchlight vízvédett beépíthető lámpák, Searchlight   fürdőszobai lámpák nagy választékban, Searchlight fürdőszobai lámpák, Searchlight raktárról fürdőszobai lámpák, Searchlight modern fürdőszobai lámpák, Searchlight klasszikus fürdőszobai lámpák, Searchlight fürdőszobai lámpák budaörs, Searchlight fürdőszobai lámpák, Searchlight dekoráció fürdőszobai lámpák, Searchlight szép fürdőszobai lámpák, Searchlight több izzós fürdőszobai lámpák, Searchlight nagy fürdőszobai lámpák, Searchlight olcsó fürdőszobai lámpák, Searchlight luxus fürdőszobai lámpák, Searchlight azonnal fürdőszobai lámpák, Searchlight online fürdőszobai lámpák, Searchlight nagy fürdőszobai lámpák, Searchlight fényes fürdőszobai lámpák, Searchlight raktárról fürdőszobai lámpák, Searchlight import fürdőszobai lámpák, Searchlight kristály fürdőszobai lámpák, Searchlight LED izzós fürdőszobai lámpák, Searchlight spot fürdőszobai lámpák, Searchlight divatos fürdőszobai lámpák, Searchlight rusztikus fürdőszobai lámpák, Searchlight mediterrán fürdőszobai lámpák, Searchlight kicsi fürdőszobai lámpák, Searchlight kerek fürdőszobai lámpák, Searchlight szögletes fürdőszobai lámpák, Searchlight   gyerek lámpák nagy választékban, Searchlight gyerek lámpák, Searchlight raktárról gyerek lámpák, Searchlight modern gyerek lámpák, Searchlight klasszikus gyerek lámpák, Searchlight gyerek lámpák budaörs, Searchlight gyerek lámpák, Searchlight dekoráció gyerek lámpák, Searchlight szép gyerek lámpák, Searchlight több izzós gyerek lámpák, Searchlight nagy gyerek lámpák, Searchlight olcsó gyerek lámpák, Searchlight luxus gyerek lámpák, Searchlight azonnal gyerek lámpák, Searchlight online gyerek lámpák, Searchlight nagy gyerek lámpák, Searchlight fényes gyerek lámpák, Searchlight raktárról gyerek lámpák, Searchlight import gyerek lámpák, Searchlight mókás gyerek lámpák, Searchlight LED izzós gyerek lámpák, Searchlight spot gyerek lámpák, Searchlight divatos gyerek lámpák, Searchlight rusztikus gyerek lámpák, Searchlight mediterrán gyerek lámpák, Searchlight kicsi gyerek lámpák, Searchlight kerek gyerek lámpák, Searchlight szögletes gyerek lámpák, Searchlight   kristály lámpák nagy választékban, Searchlight kristály lámpák, Searchlight raktárról kristály lámpák, Searchlight modern kristály lámpák, Searchlight klasszikus kristály lámpák, Searchlight kristály lámpák budaörs, Searchlight kristály lámpák, Searchlight dekoráció kristály lámpák, Searchlight szép kristály lámpák, Searchlight több izzós kristály lámpák, Searchlight nagy kristály lámpák, Searchlight olcsó kristály lámpák, Searchlight luxus kristály lámpák, Searchlight azonnal kristály lámpák, Searchlight online kristály lámpák, Searchlight nagy kristály lámpák, Searchlight fényes kristály lámpák, Searchlight raktárról kristály lámpák, Searchlight import kristály lámpák, Searchlight kristály kristály lámpák, Searchlight LED izzós kristály lámpák, Searchlight divatos kristály lámpák, Searchlight rusztikus kristály lámpák, Searchlight mediterrán kristály lámpák, Searchlight kicsi kristály lámpák, Searchlight kerek kristály lámpák, Searchlight szögletes kristály lámpák, Searchlight kristály csillár lámpák, Searchlight kristály függeszték lámpák, Searchlight kristály beépíthető lámpák, Searchlight   led lámpák nagy választékban, Searchlight led lámpák, Searchlight raktárról led lámpák, Searchlight modern led lámpák, Searchlight klasszikus led lámpák, Searchlight led lámpák budaörs, Searchlight led lámpák, Searchlight dekoráció led lámpák, Searchlight szép led lámpák, Searchlight több izzós led lámpák, Searchlight nagy led lámpák, Searchlight olcsó led lámpák, Searchlight luxus led lámpák, Searchlight azonnal led lámpák, Searchlight online led lámpák, Searchlight nagy led lámpák, Searchlight fényes led lámpák, Searchlight raktárról led lámpák, Searchlight import led lámpák, Searchlight led lámpák, Searchlight LED izzós lámpák, Searchlight divatos led lámpák, Searchlight rusztikus led lámpák, Searchlight mediterrán led lámpák, Searchlight kicsi led lámpák, Searchlight kerek led lámpák, Searchlight szögletes led lámpák, Searchlight kristály led lámpák, Searchlight kristály led lámpák, Searchlight led beépíthető lámpák, Searchlight led állólámpák, Searchlight led asztali lámpák, Searchlight led falilámpák, Searchlight led gyerek lámpák, Searchlight led izzós csillár lámpák, Searchlight led izzós függeszték, Searchlight csiptetős led lámpák, Searchlight led íróasztali lámpák, Searchlight                 mennyezeti lámpák nagy választékban, Searchlight mennyezeti lámpák, Searchlight raktárról mennyezeti lámpák, Searchlight modern mennyezeti lámpák, Searchlight klasszikus mennyezeti lámpák, Searchlight mennyezeti lámpák budaörs, Searchlight mennyezeti lámpák gyerekeknek, Searchlight dekoráció mennyezeti lámpák, Searchlight szép mennyezeti lámpák, Searchlight több izzós mennyezeti lámpák, Searchlight nagy mennyezeti lámpák, Searchlight barna mennyezeti lámpák, Searchlight ernyős mennyezeti lámpák, Searchlight olcsó mennyezeti lámpák, Searchlight luxus mennyezeti lámpák, Searchlight azonnal mennyezeti lámpák, Searchlight online mennyezeti lámpák, Searchlight fényes mennyezeti lámpák, Searchlight raktárról mennyezeti lámpák, Searchlight import mennyezeti lámpák, Searchlight flexibilis mennyezeti lámpák, Searchlight gyermek mennyezeti lámpák, Searchlight hangulatfény mennyezeti lámpák, Searchlight kicsi mennyezeti lámpák, Searchlight kerek mennyezeti lámpák, Searchlight szögletes mennyezeti lámpák, Searchlight kristály mennyezeti lámpák, Searchlight led izzós mennyezeti lámpák, Searchlight kapcsolós mennyezeti lámpák, Searchlight divatos mennyezeti lámpák, Searchlight üveg mennyezeti lámpák, Searchlight kerámia mennyezeti lámpák, Searchlight rusztikus mennyezeti lámpák, Searchlight mediterrán mennyezeti lámpák, Searchlight   textil ernyős lámpák nagy választékban, Searchlight textil ernyős mennyezeti lámpák, Searchlight raktárról textil ernyős lámpák, Searchlight modern textil ernyős lámpák, Searchlight klasszikus textil ernyős lámpák, Searchlight textil ernyős lámpák budaörs, Searchlight textil ernyős lámpák gyerekeknek, Searchlight dekoráció textil ernyős lámpák, Searchlight szép textil ernyős lámpák, Searchlight több izzós textil ernyős lámpák, Searchlight nagy textil ernyős lámpák, Searchlight fa textil ernyős lámpák, Searchlight ernyős mennyezeti lámpák, Searchlight olcsó textil ernyős lámpák, Searchlight luxus textil ernyős lámpák, Searchlight azonnal textil ernyős lámpák, Searchlight online textil ernyős lámpák, Searchlight fényes textil ernyős lámpák, Searchlight raktárról textil ernyős lámpák, Searchlight import textil ernyős lámpák, Searchlight flexibilis textil ernyős lámpák, Searchlight gyermek textil ernyős lámpák, Searchlight hangulatfény textil ernyős lámpák, Searchlight kicsi textil ernyős lámpák, Searchlight kerek textil ernyős lámpák, Searchlight szögletes textil ernyős lámpák, Searchlight kristály textil ernyős lámpák, Searchlight led izzós textil ernyős lámpák, Searchlight kapcsolós textil ernyős lámpák, Searchlight divatos textil ernyős lámpák, Searchlight üveg textil ernyős lámpák, Searchlight kerámia textil ernyős lámpák, Searchlight rusztikus textil ernyős lámpák, Searchlight mediterrán mennyezeti textil ernyős lámpák, Searchlight   kültéri lámpák nagy választékban, Searchlight kültéri lámpák, Searchlight raktárról kültéri lámpák, Searchlight modern kültéri lámpák, Searchlight klasszikus kültéri lámpák, Searchlight kültéri lámpák budaörs, Searchlight vízvédett kültéri lámpák, Searchlight dekoráció kültéri lámpák, Searchlight szép kültéri lámpák, Searchlight több izzós kültéri lámpák, Searchlight nagy kültéri lámpák, Searchlight fa kültéri lámpák, Searchlight ernyős kültéri lámpák, Searchlight olcsó kültéri lámpák, Searchlight luxus kültéri lámpák, Searchlight azonnal kültéri lámpák, Searchlight online kültéri lámpák, Searchlight nagy kültéri lámpák, Searchlight fényes kültéri lámpák, Searchlight raktárról kültéri lámpák, Searchlight import kültéri lámpák, Searchlight mozgásérzékelős kültéri lámpák, Searchlight éjjeli kültéri lámpák, Searchlight homlokzat világítás kültéri lámpák, Searchlight hangulatfény kültéri lámpák, Searchlight kültéri lámpák nagy számban, Searchlight kerek kültéri lámpák, Searchlight szögletes kültéri lámpák, Searchlight kültéri asztali lámpa, Searchlight led izzós kültéri lámpák, Searchlight spot kültéri lámpák, Searchlight kapcsolós kültéri lámpák, Searchlight divatos kültéri lámpák, Searchlight üveg kültéri lámpák, Searchlight kerámia kültéri lámpák, Searchlight rusztikus kültéri lámpák, Searchlight mediterrán kültéri lámpák, Searchlight            

Searchlight Spindle 2456-6CC kristály mennyezeti lámpa 2456-6CC Searchlight Spindle 2456-6CC kristály mennyezeti lámpa 2456-6CC Searchlight Spindle 2456-6CC kristály mennyezeti lámpa 2456-6CC Searchlight Spindle 2456-6CC kristály mennyezeti lámpa 2456-6CC Searchlight Andretti 9822-2AB Fali kar / Searchlight / lámpa 9822-2AB Searchlight Andretti 9822-2AB Fali kar / Searchlight / lámpa 9822-2AB Searchlight Andretti 9822-2AB Fali kar / Searchlight / lámpa 9822-2AB Searchlight Andretti 9822-2AB Fali kar / Searchlight / lámpa 9822-2AB

KWbeffca5017955181f454c89d48acc1b3

Comments

Popular posts from this blog

Lasertag

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - Sírkőtisztítás korszerű technológiával

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal - Gurtnicsere azonnal